Közzétételi lista

Adatkezelési szabályzat

 

 

 

 

 

Tanszakok

  • Zongora
  • Fafúvós
  • Vonós
  • Rézfúvós
  • Gitár
  • Ütő
  • Magánének
  • Szolfézs


Teljes munkaidő:


Részmunkaidő:






Bujdosóné Csáki Edit /tanszakvezető/

A zongora tanszak vezetője. 1979-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán és Kecskeméten kezdett tanítani a - mostani - M. Bodon Pál Zeneiskolában. 1980-1983-ig a Kecskeméti Néptánc együttes korrepetítora, ugyan ebben az időben megalakuló Régizene Együttes csembalistája. 1983-ban részt vett a szekszárdi Országos Zeneiskolai Tanárok Zongoraversenyén. 1986-1989 között megyei szaktanácsadói feladatokat lát el. Tanítványai számos sikert értek el megyei, területi és országos versenyeken. Többek között 1994-ben a Balassagyarmati Országos Négykezes és Kétzongorás Versenyen /kiemelt nívódíj/, a Ferenczy György Országos Zongoraversenyen 2004-ben /bronz/, 2009-ben /1.díj+különdíj/, 2011-ben /3.díj/, a Nyíregyházi Országos zongoraversenyen 2010-ben /2.díj/, 2013-ban /3.díj+tanári külön díj/, a Bartók Béla Országos Zongoraversenyen 2011-ben a gála hangversenyen lépett fel a növendéke. Kétszer kapott zongorakísérői különdíjat. 2002-ben csatlakozott a Chorhidea Kamarazenekarhoz. 2005-ben a kollégák szavazata alapján az Év Pedagógusa díjban részesült. Többször kapott díjat kiemelkedő oktatási tevékenységéért. Célja a gyermekközpontú zenetanítás és a zenével nevelés.

Fel...

 

Gálné Danics Éva

A Kodály Iskolában érettségiztem 1979-ben. Ezután Maczelka Noéminél tanultam két évig a szegedi Szakközépiskolában. 1984-ben szereztem diplomát zongora és szolfézs szakon a szegedi Zeneművészeti Főiskolán Delley József tanítványaként. 1983 óta tanítok a kecskeméti M.Bodon Pál Zeneiskolában.

„A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy minél többek számára megnyíljanak”
/Kodály Zoltán/

Fel...

 

Gémes Adrienne

Édesapámnak köszönhetem, hogy a zenét választottam hivatásul. Ő ültetett le a zongorához 5 éves koromban és segített az első lépéseknél. A kecskeméti Állami Zeneiskolába 6 évesen kerültem, majd a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola és Főiskola következett. Zenei tudásomat Kerek Ferenc fejlesztette tovább. A főiskolán évente megrendezett Modern Zenei Versenyen két alkalommal is első lettem. Másodikos főiskolás voltam, mikor Haydn évforduló alkalmából a főiskolák közötti Haydn szonáta versenyen 2. díjat kaptam, első helyet nem adtak ki. Gyulán a Hegedű-zongora szonáta versenyt évfolyamtársammal megnyertük. Minden évzárón dicséretet kaptam a főiskolán végzett korrepetítori munkámért. 2 év tanítás Baján, majd felvettek a grazi Zeneakadémiára, ahonnan 3 hónap múlva egészségügyi okok miatt haza kellett jönnöm. 1986 óta dolgozom az M.Bodon Pál Zeneiskolában, előbb mint zenetanár, majd mint zongorakísérő. Számos országos versenyen kaptam Kiváló zongorakísérő díjat.

Fel...

 

Horogszegi Jánosné

Fel...

 

Kenyeresné Berencsi Kornélia

Zenei tanulmányaimat Kisvárdán kezdtem a Weiner Leó Zeneiskolában. Majd felvételiztem Miskolcra a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora tanszakára, ahol tanáraim voltak Aczél Péter, Torma Gabriella, Papp Gábor. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Tagozatán folytattam tanulmányaimat zongora, zeneiskolai szolfézs és általános iskolai énektanár szakon. Zongoratanárom Kincses Margit volt. Jeles eredménnyel diplomáztam 1987-ben. Kecskeméten a Kodály Zoltán Ének- Zenei Általános Iskola és Gimnáziumban kezdtem zongorát tanítani. Mivel öt gyermekünk van, ezért 1993-2008-ig otthon voltam a családommal. Közben óraadóként tanítottam Ladánybe-nén. 2008-ban Palotás József tagintézményvezető Úr felkérésére egy kolléganőt helyettesítettem az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában 2011-ig. Ekkor kikerültem Szentkirályra, ahol két évet töltöttem el. 2013 szeptemberétől tanítok újra az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában. Szívügyem, hogy megtanítsam a gyermekeket a zene, a klasszikus zene ismeretére és szeretetére. Régi növendékeim visszajelzéseiből számtalan megerősítést kaptam az elmúlt évek alatt és ez erőt, lendületet adott a munkám során. Köszönöm megtisztelő bizalmukat, hogy rám bízzák gyermekeiket.

Fel...

 

Kovács Levente

1979-ben született Kecskeméten. Zongorázni Cseri Győző Gáborné Piroska néninél kezdett a Kodály Iskolában. A Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett, főtárgy tanárai: Révész László és Pusker Imre voltak. Diplomáit a következő intézményekben és szakokon szerezte: Győri Zeneművészeti Főiskolán orgona- és szolfézstanár, kamaraművész szakon, tanára: Dr Ruppert István DLA a Szegedi Konzervatóriumban orgonaművész- tanár szakon Dr Csanádi László DLA, zongora tanár szakon tanára Dr Zsigmond Zoltán, valamint a Stuttgarti Zeneakadémián (Staatliche Hochschule für Musik) orgonaművész szakon Prof. Bernhard Haas növendékeként. Stuttgartban a Baden-Württembergi Egyházzenei Intézetben egyházzenei diplomát szerzett.
2000-2005 között 6 alkalommal részt vett Jean Guillou nyári mesterkurzusain Párizsban és Zürichben. Jean Guillou legújabb könyvében (Colloques, Butz-Verlag 2006) Kovács Leventét a világ legtehetségesebb fiatal zeneszerzői közt említi, akik orgonára komponálnak.
Zeneszerzői tálentumát először Dr Kálmán Lajos: kecskeméti zeneszerző, népzene kutató főiskolai tanár, Kecskemét Város díszpolgára fedezte fel, akitől az első orgona órákat kapta. Szakdolgozatát mesteréről:„Dr Kálmán Lajos egyházzenei munkássága” címmel írta meg. Zeneszerzést: Prof. Caspar Johannes Walternél (Stuttgartban) Barabás Árpádnál (Budapesten) és Olsvay Endrénél (Győrött) tanult.
2005-ben és 2007-óta folyamatosan a Kecskeméti M..Bodon Pál Állami Zeneiskola zongora tanára és korrepetítora.
A Kodály Társaság tagja.

A kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola diákjai számára a lentebb felsorolt műveket komponálta, amelyek az iskolai rendezvényeken kívül országos és nemzetközi versenyeken és fesztiválokon is elhangzottak ill. díjakat érdemeltek ki.

  • Ősmeberek tánca, Palotás József igazgató úrnak és az iskola vonós zenekarának
  • Szivárvány hegedűre és zongorára, Tánczik Zsófiának
  • Reneszánsz szvit blockflöte együttesre és űtőhangszerekre Molnár Pál tanár úr felkérésére
  • Kincsesláda furulyára és ütőhangszerekre Tóth Adriennnek
  • Űrmadár furulyaduó
  • Napfelkelte ködös reggelen fuvoladuó Vincze Tünde tanárnő felkérésére
  • Hommage a Kodály fuvolakvartett Vincze Tünde tanárnő felkérésére
  • Álom és Valóság fuvolára és zongorára Kőbányai Ágnesnek, Vincze Tünde tanárnő felkérésére
  • Népdalrondó harsonára és zongorára Beke Márknak, Kuna Lajos tanár úr felkérésére
Díjai:
  • 1995: Weimar, Ifjú Zeneszerzők versenye, 1. díj, „Szent Sebestyén halála” c. orgonaművéért
  • 1999: A Magyar Művészeti Akadémia Arany Oklevele szerzői CD-jéért "Kép-kerettel" címmel jelent meg az Antológia Kiadónál Lakiteleken
  • 2006: Köztársasági Ösztöndíj
  • 2014: A Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottsága által kiírt országos kórusműpályázaton „Krisztus feltámadt” c. művével 3. díj

Fel...

 

Kozák Mária Magdolna

Édesanyám cseppentette kiskoromtól kezdve a zene és a zongoraszó szeretetét, később pedig tanáraim vitték tovább bennem ezt a vonzalmat. Szülővárosomban, Kolozsvárott végeztem alap- és középfokú zenei tanulmányaimat, majd szintén itt szereztem meg a G. Dima Zeneakadémián a zenetudományi és zongoratanári diplomámat.1984-ben kezdtem Zilahon tanítani, többek közt azt a kislányt, aki ma zongoratanárként tevékenykedik, 1990-től pedig Kecskeméten tanítok.
Tanítványaimnak a zongora szeretetén keresztül szeretném megmutatni a zenén túlmutató, értékes emberi tulajdonságokat, mint a kitartás, szorgalom, rendszeresség.

Fel...

 

Kubinyi Attiláné

Fel...

 

Leviczkyné Gátay Szílvia

A kecskeméti Kodály Zoltán Ének- Zenei Általános Iskola és Gimnáziumban végeztem alap-és középfokú zenei tanulmányaimat. Zongoratanári diplomámat 1986-ban szereztem meg Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében. Ugyanebben az évben kezdtem el dolgozni a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában. 1992 óta az intézmény kihelyezett tagozatán is tanítok a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. Növendékeim közül többen sikeresen szerepeltek az évente megrendezett Bács-Kiskun megyei zongoristák kalocsai találkozóján. Célom, hogy tanítványaim örömüket leljék a zenetanulásban, és később zeneszerető felnőttekké váljanak.

Fel...

 

Módráné Lantos Éva

Zongora-szolfézs szakos tanári diplomámat 1996-ban szereztem meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi tagozatán. Pályámat a Kiskunfélegyházi Zeneiskolában majd a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában folytattam. Tanítványaim eredményesen szerepelnek országos és helyi versenyeken.

Fel...

 

Nemes Dóra /intézményvezető-helyettes/

2003-ban diplomáztam zongoratanár és kamaraművész szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Szegeden. Zenetanári pályámat ugyanebben az évben kezdtem Kecskeméten, az M. Bodon Pál Zeneiskolában. 2009-ben egyetemi diplomát szereztem a Pécsi Tudományegyetem Olasz nyelv és irodalom szakán.
A növendékek tehetséggondozását a zeneiskola kihelyezett tagozatán, a Református Iskolában is végzem.
2005 óta növendékeim a Kalocsai Bács-Kiskun Megyei Zongoratalálkozón minden évben eredményesen vesznek részt.
Célom, hogy tanítványaim örömüket leljék a zenélésben és később zeneszerető felnőttekké váljanak.

Fel...

 

Oroszné Tornyai Lilla

Fel...

 

 

Dr. Szabóné Baunoch Ágnes

Kecskeméten, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségiztem 1991-ben, Pejtsikné Párdányi Judit osztályában. Főtárgy tanárom, Radványi Mária biztos technikai - és zenei útmutatást nyújtott a főiskolai felvételihez. 1991-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán folytattam tanulmányaimat. Zongoratanárom, Illés Kálmán személyisége és szakmai tudása meghatározó szerepet töltött be zenei gondolkodásmódom kialakulásában. Kamaratanáraim: Nagy Csaba, Martos László és Molnár Zsolt voltak. Debrecenben 1995-ben szereztem meg zongoratanár, kamaraművészi diplomámat. 1995 szeptemberétől a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola tantestületének tagja vagyok, ahol harmonikus, biztonságot nyújtó légkör vesz körbe a mindennapi munkában. Zongoratanárként általános iskolás és gimnazista korú gyerekekkel foglalkozom, emellett zongorakísérőként segítem a magánének és a vonós tanszak munkáját. Tehetségesebb növendékeimmel rendszeresen készülünk az évente Kalocsán megrendezésre kerülő Bács-Kiskun megyei Zongoristák Találkozójára. Kecskemét kulturális és zenei életében gyakran vállaltam szerepet zongorakísérőként, kamarazenészként, tanári kamarazenekar tagjaként különféle rendezvényeken, pl.: kórustalálkozókon, kiállítás megnyitókon, pedagógus-klub programjain, iskolai ünnepi műsorokon, tanévzárókon, jótékonysági hangversenyen, tanári koncerteken, s ezután is szívesen teszek eleget az ilyen jellegű felkéréseknek.

Fel...


Teljes munkaidő:


Részmunkaidő:






Buda Eszter /furulya/

A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában alapoztam meg zenei tanulmányaimat. Öt év kitérő után, 1991-ben felvételt nyertem a LFZF Szegedi Konzervatóriumának frissen indult régi zene tanszakára. Nagy hálával tartozom Lőrincz László tanár úrnak, akinek hét éven keresztül növendéke voltam barokk furulya szakon. 1998 májusában szereztem meg ugyanitt a diplomámat és még ebben az évben sikerült elhelyezkednek a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában, ahol azóta is dolgozom. 2007-ben kitűnő növendékem, Görbe Nóra második helyezést ért el a VI. Czidra László Országos Furulyaversenyen. Tanárként jelenleg legfontosabb feladatomnak tartom a hangszerrel ismerkedő gyerekek zenei megalapozását.

Fel...

 

Korb Géza /furulya, klarinét/

Kecskeméten születtem 1959. március 5-én. Alsó fokú zenei tanulmányaimat a Kecskeméti Állami Zeneiskola klarinét tanszakán – jelenlegi munkahelyem jogelődjében – Kovács Sándor irányítása alatt 1968-tól 1973-ig folytattam. Majd a következő négy évet Szegeden töltöttem, ahol a Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségiztem 1977-ben. Tanáraim Deák József, Kraszna László, Maczák János és Szabó Ede voltak. 1978-ban felvételt nyertem a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Tagozatára, ahol Kraszna László és Gallai Attila szakmai irányítása alatt szereztem klarinét-tanári diplomát 1981-ben, fuvola társhangszer szakképesítéssel.
Tanári pályám kezdetétől, 1981-től dolgozom a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában. 1984/85-ös és 1985/86-os tanévben mellékfoglalkozásként a Béres Károly által vezetett Ceglédi Állami Zeneiskolában tanítottam.
Kezdő tanárként a Parlando Zenepedagógiai folyóirat 1984/2. számában publikáltam cikket a csoportos hangszeres előkészítő bevezetésével kapcsolatos tapasztalataimról.
Aktív zenészi pályafutásom a Kecskeméti Régi Zene Együttesben kezdődött (1981-85). Az együttes tagjaként, a nyolcvanas évek első felében, mint blockflőte játékos Czidra László és Anneke Boeke holland furulyaművész nyári kurzusain vettem részt.
1985-ben alapító tagja lettem a szintén kecskeméti illetőségű Bohém Ragtime Band-nek, mint klarinétos/szaxofonos. Az 1985 és 1997 közötti időszakban az együttes tagjaként három CD-felvételen működtem közre, rendszeresen vettem részt külföldi (elsősorban nyugat-európai) turnékon, fesztiválokon. 1997-ben zenekari tagságom megszűnése után egészségügyi okok (retina-műtétek; 1999 és 2004) miatt aktív zenei pályafutásom lezárult.
Figyelmem a furulyatanítás felé fordult, melyet egy 2009-es versenyeredmény (III. Dél-Alföldi Regionális Furulyaverseny II. korcsoport I. helyezés; Gebei Kitti) fémjelez.
Tavaly három és fél évtizedes tanári pályafutásom összegzéseként saját használatra egy közel 200 gyakorlatból álló válogatást készítettem klarinétra. Ebben az évben ezt tervezem furulyára, fuvolára és szaxofonra átalakítani.
Első továbbképzésemen még a rendszerváltás előtt 1985-ben vettem részt. Majd a 2000-es évek elején több 30 órás, akkreditált pedagógus továbbképzési programon vettem részt.
Ezek sorrendben a következők.

  • Zenei munkaképesség-gondozás (Kovács-módszer) 2003. június
  • Zenepedagógia és tanári önismeret (Laczó András) 2003. szept. – dec.
  • Furulya továbbképzés (Szeged, Lőrincz László) 2004. szept. – dec.

Fel...

 

Miskolczi Zsuzsanna /fuvola/

Fel...

 

Miklósné Faragó Csilla /intézményvezető, fuvola/

Zenei tanulmányaimat 8 éves koromban kezdtem a kiskőrösi Zeneiskolában Albert József növendékeként. Először furulyán tanultam, majd két év után tértem át a fuvolára. Zeneiskolai éveimben számos zeneiskolai és városi rendezvényen szerepeltem, valamint megyei és országos versenyeken vettem részt szép eredményekkel. Az általános iskola elvégzése után a Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába kerültem; fuvolatanárom Berényi Bea volt. 1989-ben harmadik helyezést értem el a Győri országos Fafúvós versenyen. Érettségi után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében folytattam tanulmányimat Tősér Dánielnél, ahol a fuvola mellett szolfézstanári diplomát is szereztem. Főiskolásként a Szegeden rendezett Nemzetközi Fuvolaverseny középdöntőjébe kerültem, ahová összesen nyolcan jutottunk tovább a sok jelentkezőből. A főiskola utolsó évében, 1992 szeptemberétől már a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskolában tanítottam fuvolát. Ebben az intézményben négy évig dolgoztam, ez idő alatt két növendéket sikerült a zenei pályára felkészítenem. Még ceglédi munkám ideje alatt felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumának Egyetemi Tagozatára, ahol a nemzetközileg elismert Matúz István növendéke lehettem két évig 1995-től 1997-ig. 1996 augusztusa óta dolgozom a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában, Kecskemét város zenei életében igyekszem aktívan jelen lenni. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar első fuvolistája voltam 1996-tól 2005-ig, mostanában sajnos ritkábban, csak egy-két koncertben veszek részt. A Katona József Színház zenekarában a mai napig játszom. A budapesti Duna Szimfonikus Zenekarban alkalmanként fuvolázok, illetve a  szolnoki Szigligeti Színházban zenés darabjaiban közreműködök a zenekar munkájában.

Fel...

 

Molnár Pál /furulya, szaxofon/

Molnár Pál a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola oboa szakán érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában, a Zene és Előadóművészeti Főiskolán Frankfurt am Main-ban, majd a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Karán végezte.
Hazai és külföldi barokk zenekarok tagja és közreműködője, mint barokkoboista. A Bartók Béla-díjas Hegedűs Együttes tárogatósa. Évekig a Kecskeméti Szaxofon Kvártett szopránszaxofonosa. A Kovács Műhely alapító tagja (Kovács Levente zeneszerző- orgonaművésszel).
2001 óta az M. Bodon Pál Zeneiskola fafúvós tanára.

Fel...

 

Somogyi Júlia /fuvola/

Fel...

 

Somogyi Zoltán /fagott, furulya/

1998-ban a Budapesti Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében szerzett diplomát. Magyarországi tanulmányai befejezése után, a freiburgi (D) Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 2001-ben. 2001-2002 a Luganoi (Swiss) Zeneakadémia szólista osztály. 2011-2013 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola posztgraduális képzésen folytatott tanulmányt.
Tanárai voltak: Horváth István, Vajda József, Keszler György, Karl-Otto Hartmann, Mészáros János


Számos Zenekar tagja volt:

  • 1994-1995 Weiner Leó Kamarazenekar
  • 1995-1998 Sinfonietta Hungarica /Budapest/
  • 1997-1998 Dohnányi Ernő Zenekar
  • 2000- Neues Orchester Basel, Basler Sinfonietta
  • 2001- 2002 Orchestra Fiati della Svizzera Italiana
  • 2003-2005 Pannonia Sinfonieorchester /Németország/
  • 2002- Kecskeméti Szimfonikus Zenekar
Számos mesterkurzuson vett részt itthon és külföldön egyaránt.
2003-2014 a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola tanára.
2014- Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és AMI M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolájának tanára.

Fel...

 

Vincze Tünde /tanszakvezető, fuvola/

1991-ben diplomáztam a pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Tanárképző Főiskola fuvola szakán, ahol Bart István tanított. Az M. Bodon Pál Zeneiskolában 2007 óta tanítok. A Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar tagja vagyok, mellyel Svédországban, Dániában, Luxemburgban és Romániában koncerteztem. Ezen kívül CD felvételek és rádió felvételek is készültek. Célkitűzésem, hogy növendékeim életre szóló és meghatározó művészeti élményt kapjanak, mely pozitívan befosályolja személyiségüket. A tehetséges tanulókat rendszeresen viszem országos versenyekre. Több országos szintű versenyről hoztunk első, második helyezéseket, például: Továbbképzős Verseny (Szentendre, 2008.), Fuvoladuó Verseny (Balassagyarmat, 2011.), Jenei Zoltán Fuvolaverseny (Kaposvár, 2012.), FEMUS Nemzetközi Fúvós Verseny (Subotica, 2014.) Külön támogatom a zenei pályára készülő növendékeimet, melyek közül eddig hatot vettek fel zeneművészeti szakközépiskolába.

Fel...


Teljes munkaidő:


Részmunkaidő:






Dr. Bense KárolynéDr. Bense Károlyné /cselló/

Fel...

Dömötör Tiborné /hegedű/

1959.07.08-án születtem Budapesten. Általános iskoláimat a Magyar Rádió és Televizió Gyermekkórusában végeztem,ahol hegedű tanulmányaimat Szilvay Géza tanár úrnál kezdtem, majd az I. István Gimnázium és annak szimfonikus zenekarának tagjaként folytattam a zenei tanulmányaimat. Itt találkoztam Vermes Mária hegedűművész tanárnővel, aki tovább vitt a zenei pályámon. Nála végeztem a Liszt Ferenc Tanárképző Főiskolán. Két évig állandó kisegítője voltam az Állami Operaház Zenekarának. Közben a X. kerületi Állami Zeneiskolában kezdtem el tanári munkámat. 1982-ben férjhez mentem és családostul leköltöztem Kecskemétre ahol a Katona József Színház zenekarába nyertem felvételt. Mellette a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagja is lettem. 1990-1994 között lehetőségem nyílt egy külföldi szalonzenekar hegedűseként dolgozni. Miután hazajöttem az M. Bodon Pál Zeneiskola tanáraként dolgozom. Játszom a Szimfonikus Zenekarban, a Katona József Színház zenekarában és a kollégáimmal alapított Chorhidea Szalon Zenekarban, melynek célkitűzése elsősorban a zene megismertetése.

Fel...

 

Drozdik Attiláné /hegedű/

Fel...

 

Illichné Kondacs Szilvia /hegedű/

Hegedűtanári és kamaraművészi diplomámat 1999-ben szereztem Zs. Szabó Mária tanárnőnél, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Ugyanebben az évben kerültem a Debreceni Filharmonikus Zenekarhoz (Kodály Filharmonikusok), ahol az aktív koncertélet mellett számos operaelőadás és cd felvétel résztvevője voltam. 2005-ben családommal Kecskemétre költöztünk. 2006 tavasza óta játszom a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarban, 2011-től - mint a II. hegedűszólam vezetője. 2006 óta hegedülök a Kecskeméti Katona József Színház zenés darabjaiban és 2006-2012 között számos gyermek koncerten szerepeltem, mint a Chorhidea Kamarazenekar tagja. 2009 szeptemberétől tanítok az M. Bodon Pál Zeneiskolában, ahol az évek során egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy milyen fontos a zene szeretetére való nevelés és a személyes kontaktus az egyéni órákon. Növendékeim sikeresen szerepelnek a zeneiskolai és egyéb iskolai rendezvényeken. Fontos számomra a tehetséggondozás, így a kiemelkedő növendékekkel emelt szinten foglalkozom. 2010/11-es tanévben a Galántán megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen növendékem II. helyezést ért el. Szívügyem a kamarazene, az egyéni órákon kívül ennek az órarendbe való beépítése.

Fel...

 

Dr. Kökény Jánosné, Károly Erzsébet /hegedű/

1984-ben végeztem a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ezt követően kerültem Kecskemétre, ahol az M. Bodon Pál Zeneiskola hegedűtanára lettem. Azóta is nagy szeretettel foglalkozom a 6-18 éves korosztály hegedülni vágyó tanulóival. Tanítványaim sikeresen szerepelnek iskolai rendezvényeken, indultunk regionális versenyeken. Eljutottunk a galántai Kodály Zoltán Nemzetközi hegedűversenyre, ahonnan szép eredményekkel tértünk haza. Az arra alkalmas, kiemelkedő képességű növendékeket szívesen készítem szakirányú továbbtanulásra, de a többséggel is nagy örömmel és tisztelettel foglalkozom, akik kevés szabadidejükből áldoznak a hangszertanulásra. Bízom benne, hogy zeneértő, zeneszerető felnőttekké válnak. A pályámon töltött közel 30 év alatt a tanítás mellett aktívan részt vettem Kecskemét zenei életében is kamara és zenekari játékosként. Palotás József igazgató úrral számos hegedű duó fellépésünk volt különféle rendezvényeken, kiállítás megnyitókon. Vonósnégyesünkkel Franciaországban szerepeltünk, az M. Bodon Pál Kamarazenekarral pedig Olaszországba is eljutottunk. A Katona József Színház zenekarában 13 évig hegedültem. 30 éve állandó tagja vagyok a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarnak. Kívánom, hogy növendékeim felnőttként is örömüket leljék a muzsikálásban.

Fel...

 

Szentpéteri Ildikó /hegedű/

Fel...

 

Pappné Gyalus Erika /cselló/

Fel...

 

Sajtiné Szemerédi Anna /tanszakvezető, hegedű/

Alapfokú zeneiskolai tanulmányait a kecskeméti Állami Zeneiskolában (jelenleg M. Bodon Pál Zeneiskola) 7 évesen kezdte Lakó Sándor hegedűtanárnál, szeretetteljes, meghatározó egyénisége irányította zenei pályára. 1972-ben felvételt nyert a Szegedi Konzervatóriumba, ahol Kedves Tamásné (Medgyes Teréz) tanítványaként 1976-ban érettségizett. 1976-ban magas szintű hegedűtanulmányokat folytathatott Szecsődi Ferenc hegedűművész-tanárnál. 1979-ben jeles minősítéssel diplomázott zeneiskolai hegedűtanárként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán. 1979-ben a kecskeméti Állami Zeneiskolában és kihelyezett tiszakécskei tagozatán kezdhette hegedűtanári pályafutását. 1980-tól a nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola hegedűtanára és tanszakvezetője lett. 1984-től részlegesen tanított a Kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában. 1988-tól véglegesen kinevezett hegedűtanár lett a kecskeméti M.Bodon Pál Zeneiskolában és jelenleg a hegedűtanszak vezetője. Kecskeméti pedagógusi pályája során részlegesen 18 évig tanított a nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskolában, 11 évig a Szentkirályi Zeneiskolában és 18 év óta - jelenleg is - a Jakabszállási Zeneiskolában. 1984-től aktív tagja volt a Kecskeméti Szimfónikus Zenekarnak. Hegedűtanári pályája alatt 1986-tól növendékeit sikeresen készítette felvételire, mai napig is pályán vannak. Két növendéke hegedűművészként, egy növendéke hegedűtanárként diplomázott. Jelenleg egy növendéke a győri egyetem hegedűművész szakán folytatja tanulmányait. Tanári pályafutása alatt Nemzetközi Hegedűversenyeken, Országos és Regionális versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el. Nemzetközi Versenyeken, 2002-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2010-ben, 2011-ben Galántán megrendezésre kerülő Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen a legmagasabb eredményeket érték el növendékei, a felsorolt években mindegyik versenyen I. Díj, Arany fokozatú minősítéssel és a zsűri dicséretével. Komárnói Nemzetközi Hegedűversenyen 2010-ben és 2011-ben növendéke Arany fokozatú helyezést ért el.

Tanári Különdíjat kapott magas színvonalú felkészítő munkájáért:
2007-ben XII. Országos Koncz János Hegedűversenyen, Szombathelyen
2008-ban III. Országos Zathureczky Hegedűversenyen, Budapesten
2008-ban V. Dél-alföldi Regionális Hegedűversenyen, Zákányszéken
2010-ben XIII. Országos Koncz János Hegedűversenyen, Szombathelyen
2011-ben VI. Dél-alföldi Regionális Hegedűversenyen, Zákányszéken

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismeréseit kapta :
2001-ben Kiemelkedő – nevelő- oktatói munkájáért
2006-ban Művészetoktatói tevékenységéért
2008-ban Országos Versenyeken sikeresen szerepelt diákok felkészítéséért
2010-ben Művészeti Versenyeken sikeresen szerepelt tanulók felkészítéséért
2008-ban Elnyerte AZ ÉV PEDAGÓGUSA címet, elismerést kiemelkedő oktató- nevelő tevékenységéért.

További célkitűzései között szerepel a Magyar Hegedűiskola hagyományainak ápolása. Tanítványainak a zene és a hangszer megszerettetése és a hegedülés magas szintű mind zenei, mind technikai kezelése.

Fel...


Teljes munkaidő:

Részmunkaidő:

  • Karácsony Lajos mestertanár; egyetemi végzettségű rézfúvós tanár, tanszakvezető

  • Kuna Lajos mestertanár; egyetemi végzettségű rézfúvós tanár






Földi Jácint /trombita/

1981.május 09.- én születtem Kiskunfélegyházán. Zenei tanulmányaimat nyolc évesen kezdtem meg a városi zeneiskolában Jankovszki Ferenc tanár úr kezei alatt. Pályaválasztásomra nagy hatással voltak az itt eltöltött évek. Szakközépiskolai érettségim után két évre külföldre utaztam ahol egy zenekarban kaptam állást majd innen hazatérve döntöttem el, hogy folytatom a tanulmányaimat. 2002- ben a Magyar Honvédség kötelékébe léptem és szerződéses katonaként szolgáltam a Kalocsai Helyőrségi Zenekarban. Ez idő alatt végeztem el Budapesten az Egressy Béni zeneművészeti szakközépiskola trombita szakán a konzervatóriumot Tóth Tamás tanár úr növendékeként. 2004- ben kértem az áthelyezésemet a Szolnoki Helikopter Bázis Zenekarába ahol 2015 márciusáig dolgoztam. 2011- ben diplomát szereztem a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében, majd 2013- ban ugyanitt szereztem meg a művészdiplomámat Dr. Zobay Béla tanár úr növendékeként.
Szolnoki éveim alatt rendszeresen játszottam a Szolnoki Szimfonikus zenekarban és a Szigligeti színházban. Jelenleg az M. Bodon Pál zeneiskolában tanítok trombita szakon. Emellett a Kecskeméti Szimfonikus zenekar és a Katona József színház zenekarában trombitálok.

Fel...

 

Karácsony Lajos /tanszakvezető, trombita/

Tanulmányok:

1976-1979. Zeneiskolai trombitatanár Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet, Miskolc
2003-2003. Európai Számítógép-használói Jogosítvány /ECDL/ Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Budapest
2002-2004. Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Társadalomtudományi Kar, Budapest 2011-2012. Okleveles trombitatanár
Szegedi Tudományegyetem, Szeged
2014. Mester pedagógus fokozat, művészetoktatási tantárgygondozó szaktanácsadó Oktatásfejlesztő Intézet, Budapest

Szakmai tapasztalat:

1975-1976. alapfokú tanintézeti tanár Zeneiskola, Balmazújváros
1978-1979. zenész Nemzeti Színház, Miskolc
1979-től zeneiskolai tanár, Zeneiskola, Kecskemét
1979–től zenész Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Kecskemét
1979–től zenész Kecskeméti Katona József Színház, Kecskemét
2013-tól szakközépiskolai tanár Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Kecskemét

Fel...

 

Kuna Lajos /trombita, kürt, tenorkürt, harsona, tuba/

Az iskola rézfúvós (trombita, kürt, tenorkürt, tuba, harsona) tanára. 2011-ben OKLEVELES HARSONA “Mester" TANÁR diplomát szereztem. 2007-től kezdődően szakértői feladatokat látok el. 1980 óta vezetek fúvószenekart. Jelenleg a Városi Fúvószenekar és a zeneiskolásokból álló "KIS" zenekar karmestere vagyok.http://www.kecskemetifuvosok.hu/ Számos taníványom került zenei pályára. Közülük a saját gyerekeimre vagyok a legbüszkébb. http://fourtissimo.hu/
TANÁRI HITVALLÁS:
Pedagógiám lényege, a tanítvány elfogadása, ha úgy tetszik tisztelete. Vezérszavaim: vidámság, türelem, szorgalom, szeretet és állandó megújulás. Szakmai tevékenységemben kreatívan alkalmazom a negyven éves tapasztalataimat és a legújabb metodikákat. Szakmai körökben a rézfúvós „anzatz” specialistájának tartanak. Tanításomban, vezetésemben ötvözöm a német alapokat, precizitást, az amerikai felszabadultságot (Edwin E. Gordon tematikája) és a magyar muzikalitást, temperamentumot (Kodály örökség).
További részletek a honlapon. www.kunalajos.hu

Fel...


Teljes munkaidő:






Homoki Zsolt

Kecskeméten születtem zenész családban. Szüleim a kecskeméti M.Bodon Pál Zeneiskolában dolgoztak. Gitártanáraim Homoki Ferenc, Roth Ede és Bozóki Andrea voltak. Első diplomámat a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán angol szakkollégistaként, másodikat a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán gitártanárként szereztem.
2016 szeptemberétől tanítok a kecskeméti M.Bodon Pál Zeneiskolában, korábban a tiszakécskei zeneiskolában (Móricz Zsigmond AMI), majd a Nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskolában dolgoztam.
2000 óta foglalkozom a lantjátékkal. Lantosként több régizene együttesben is közreműködtem (Renaissance Consort, Lachrimae, Incantamento Antico, Orchestra Posticum), játszottam több CD- és DVD-felvételen (Conversio, Reneszánsz varázslat, Music of Europe in the age of King Matthias Corvinus, Varázstükör,Vallomás, Régi korok zenéje, Croatian Music at Riva Dei Schiavoni)
A régi zene mellett érdekel a jazz is: jelenleg a Fat Jazz Trióban játszom basszusgitárosként.

Fel...

 

Orosz Csaba

1967-ben születtem Debrecenben. Gimnazistaként - a magam erejéből kezdtem el gitározni - tizenhat évesen kerültem első tanáromhoz. 1990-ben felvételt nyertem a LFZF Debreceni Konzervatóriumába, tanárképző szakra. Nagyon sokat köszönhetek Szilvágyi Sándornak, akinél két évig tanultam. 1992-ben házasságot kötöttem Buda Eszterrel, emiatt Szegeden folytattam tanulmányaimat. Szegeden Bozóki Andrea volt a tanárom, neki is hálával tartozom. 1994 májusában diplomáztam. Néhány év kitérő után Kecskeméten találtam otthonra, 2002 szeptembere óta az M. Bodon Pál Zeneiskola tanára vagyok. Negyvenhat évesen sem bánom, hogy harminc évvel ezelőtt ilyen váratlan fordulatot vett az életem (a családunkban senki sem zenélt) és a zenei pálya felé kezdtem tapogatózni. Még most is nagyon szeretek gitározni! Nagy öröm számomra, ha kollégákkal együtt muzsikálhatok. (Ebből az élvezetből kicsit többet is el tudnék hordozni…)

Tanárként egyetlen állandó motívum vezérel: komolyan venni minden gyermeket és növendéket, tisztelettel és teljes figyelemmel lenni iránta minden pillanatban.

Fel...

 

Ötvös Csilla /tanszakvezető/

Ötvös Csilla okleveles gitárművész, gitártanár, kamaraművész.

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar hallgatójaként 2009-ben gitártanár, kamaraművész szakon - Dr. Pavlovits Dávid DLA főiskolai docens növendékeként -, 2011-ben klasszikus hangszerművész, klasszikus gitárművész mesterképzési szakon - Bozóki Andrea DLA adjunktus növendékeként - diplomázott.
2007-ben Erasmus ösztöndíjat nyert, így Németországban, a Fachhochschule Osnabrück Institut für Musikpedagogik - Konservatorium intézményében - Prof. Dr. Ulrich Müller növendékeként - töltött egy szemesztert. 2006-ban a VII. Belgrádi Nemzetközi Gitárversenyen, 2007-ben a VIII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál versenyén vett részt.
2004-2011-ig rendszeres résztvevője volt a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál hazai és külföldi művészek - Matthias Klager, Paulikovics Pál, Eötvös József, Roth Ede, Papp Sándor, Pétery Tibor, Bosko Radojkovic, Evgeny Gridiushko, Vladimir Dozenko, Pusztai Antal - által tartott mesterkurzusainak.
2007-ben a Kecskeméti Nyári Fesztivál I. Kecskeméti Amatőr Művészeti Fesztiválon, 2007-ben és 2008-ban a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál Kecskemét Fringe Tehetségkutató Fesztiválon, 2009-ben és 2013-ban a Kecskeméti Hírös Hét Fesztivál Rózsakiállításán szerepelt.
2010-ben a VI. Szegedi Művészeti Akadémián, 2011-ben a Filharmónia és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjén lépett fel.
2011-ben, 2012-ben és 2014-ben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Sófi Alapítványnak köszönhetően a budapesti Művészetek Palotájában adott önálló koncerteket.
2014-ben a Közéleti Kávéház Fiatal Tehetségek Szegeden sorozat egyik vendége.
2014-ben a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál Miroslav Tadic mesterkurzusán vett részt.
2014-ben kulturális rendezvényszervező szakképesítést szerzett Budapesten.
2014-ben a kaliforniai American Veterans Radio műsoraiban hangoztak el saját szerzeményei.
2015-ben részt vett a Queen of Strings versenyen, a világ első női gitárversenyén.
2015-ben a Múzeumok Éjszakája programjában szerepelt Kecskeméten.
2015-ben a 10. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon lépett fel és mutatta be saját műveit, valamint Nikola Starcevic és Dale Kavanagh mesterkurzusán vett részt.
2015-ben Costas Cotsiolis és Margarita Escarpa mesterkurzusán vett részt a Zeneakadémián, az 1. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon.
2015-ben Origin címmel megjelent gitárlemeze, melyen saját szerzeményei hallhatóak.
2016-ban Pavlovits Dávid előadásán és kurzusán Budapesten, illetve Eötvös József, Szilvágyi Sándor és Csáki András mesterkurzusán vett részt a 11. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon.
2016-ben a kaliforniai American Veterans Radio műsoraiban hangoztak el saját szerzeményei.

2005 óta rendszeresen tanít, 2009 óta a kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola gitártanára.

Ötvös Csilla gitárművész hivatalos zenész oldala: https://www.facebook.com/csillaotvosguitarist
Ötvös Csilla gitárművész hivatalos youtube csatornája: https://www.youtube.com/user/CsillaGoldSmith

Fel...


Teljes munkaidő:






Falusi János

Tanulmányok:

1975–1987 Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskola (Kecskemét)
1987–1991 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozata – zeneiskolai ütőhangszertanári diploma
1995–1997 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatórium Egyetemi Tagozata – művésztanári diploma

Tevékenységek:

1983–1993 Kecskemét Városi Ifjúsági Fúvós Zenekar
1984– Kecskeméti Szimfónikus Zenekar
1985–1987 Bohém Ragtime Jazz Band (Kecskemét)
1987–2007 Győri Ütőegyüttes
1988–1992 Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola tanára (Győr)
1993– M. Bodon Pál Zeneiskola tanára (Kecskemét)
1996–1998 Bad Salzuflen–i és Bad Nenndorf–i szimfónikus kamarazenekar (Németország)
1997–2003 Kecskemét Jazz Orchestra
1998– Renaissance Consort (Kecskemét)
2000– Chorhidea Kamarazenekar (Kecskemét)
2000–2007 Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára (Kecskemét)
2003–ban és 2004-ben Garmischpartenkirchen-i szimfónikus kamarazenekar (Németország)
2007–2010 Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet tanára (Győr)

Egyéb szakmai közreműködések:

V.I.P. együttes búcsúkoncertjei(Budapest)
Varnus Xavér hangversenyek
Győri Klarinét Együttes (CD felvételek, koncertek)
Kisegítések hazai szimfonikus zenekarokban (Debrecen, Szolnok, Szombathely, Dunaújváros, Karcag)

Fel...


Teljes munkaidő:






Nagyné Banó Éva

Fel...


Teljes munkaidő:

  • Dorogi Zsuzsanna egyetemi végzettségű szolfézs tanár

  • Lestyán Éva mestertanár; egyetemi végzettségű szolfézs tanár

  • Orosz Lilla egyetemi végzettségű szolfézs tanár, a kihelyezett tagozatok koordinátora

  • Tary Timótné főiskolai végzettségű szolfézs tanár, tanszakvezető

Részmunkaidő:





Dorogi ZsuzsannaDorogi Zsuzsanna

Fel...

 

Horváthné Erdélyi Zsuzsanna

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.” (Kodály Zoltán)

1972-ben születtem Kecskeméten. Zenei tanulmányaimat az akkori Állami Zeneiskolában kezdtem, ahol zongorázni tanultam. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban érettségiztem, majd 1995-ben ének-zene – kórusvezetés szakon végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán. A Kodály Iskolában kezdtem tanítani, majd 1998-ban középiskolai ének-zene és zeneelmélet tanári diplomát szereztem a Zeneakadémián. 2000-2002-ig Japánban tanítottam zenét, japán gyermekeknek angolul. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy a Kodály-módszer mennyire sikeresen alkalmazható nem magyar anyanyelvű gyermekek zenei nevelésében is. Hazatérve iskolánk tanára lettem, ahol szolfézst és zeneirodalmat tanítok. Nagyon szeretem a kóruséneklést, a Barátok templomának Szent Miklós Kórusának vezetője vagyok. Férjem szintén tanár, két kislányunk van.

Fel...

 

Olgyay Katalin

Fel...

 

Lestyán Éva

A Kodály Zoltán Ének-zenei Gimnáziumban érettségiztem, 1985-ben. Ének-zene, karvezetés szakos tanári diplomámat 1990-ben szereztem az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. 1999-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanultam, ahol karvezetés tanárom Párkai István, szolfézs tanárom Herboly Ildikó, zeneelmélet tanáraim Legányné Hegyi Erzsébet és Németh Rudolf voltak. Kiváló minősítésű diplomámat 2003-ban kaptam meg. 2012-ben tehetségfejlesztő szaktanácsadó diplomát szereztem az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán. 2013-ban az ELTE PPK-n pedagógus szakvizsgát tettem.
Több iskolatípusban is tanítottam: általános iskolában, gimnáziumban, zeneiskolában. 2004-től a Líra Zeneiskolában tanítok zongorát, szolfézst, zeneirodalmat. 2016 áprilisától az M. Bodon Pál Zeneiskola szolfézs és zeneirodalom tanára vagyok.

Fel...

 

Orosz Lilla

1981-ben születtem Kecskeméten. Tanulmányaimat a kecskeméti Kodály Iskolában kezdtem, majd a Zeneművészeti Szakközépiskolában (Kecskemét) szolfézs-zeneelmélet szakon érettségiztem. 2000-ben felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának egyetemi tagozatára, szolfézs-zeneelmélet, karvezetés szakra. 2005-ben ének-zenetanár, karvezető, és zeneelmélet tanár szakokon szereztem diplomát. Pedagógusként 2005-től dolgozom az M. Bodon Pál Zeneiskolában. Szolfézs és zeneirodalom tárgyakat tanítok, 8-18 éves korosztállyal foglalkozom.

„Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja.”
„Az énekkel olvasókészséget szerez a növendék, ezzel könnyebben hozzáfér a nagy szellemek alkotásaihoz….”
(Kodály Zoltán)

Fel...

 

Pusztai Tamásné

2000-ben végeztem a budapesti Zeneakadémia énektanár-karvezetői, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem magyartanári szakán. Négy évig csembalóztam Dobozy Borbálánál. Komlós Katalin és Peter Williams continuo kurzusain vettem részt.

Az M. Bodon Pál Zeneiskolában kezdtem tanítani. Palotás Igazgató Úr jóvoltából részt vehettem a tanári kamaramuzsikálásban és a Szimfonikus Zenekar életében is, hegedűsként.
Tanítottam a Kodály Iskolában is, de megszakításokkal, mert közben gyermekeim születtek.
Szolfézstanárként az éneklő hangszerjáték előkészítésén munkálkodom, fenntartva a különböző hangszerek iránt való érdeklődést és a hangképzés-alapú muzsikálást. Megpróbálom a közös pontokat keresni a hangszeriskolák és a szolfézskönyv anyaga között. A zenei műveltséget minél sokoldalúbban szeretném átadni tanulóinknak, hogy mind Kodály, mind M. Bodon Pál szelleméhez méltó lehessen tanításom.

Fel...

 

Dr. Szabóné Csikai Ágnes

Fel...

 

Tary Timótné /tanszakvezető/

Zenei tanulmányaim első 12 évét, mely egész életemre meghatározó lett, a Kecskeméti Kodály Zoltán Általános Iskolában és Gimnáziumban végeztem. Felsőfokú tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Zenetanárképző Intézetében végeztem Szesztay Zsolt, Hollai Keresztély, Kövics Zoltán főtárgy tanároknál zeneelmélet-szolfézs, karvezetés szakon. 1986 szeptemberétől a kecskeméti Molnár Erik Általános Iskolában kezdtem tanítani ének-zenét és vezettem az iskola kórusát, mellyel az Éneklő Ifjúság rendezvényeken ezüst és arany minősítéseket értünk el. A kóruséneklés gyermekkorom óta az életem része, 1987-ben bekapcsolódtam a Pedagógus Énekkar munkájába, Erdei Péter vezetése alatt. 1996-tól az M. Bodon Pál Zeneiskolában szolfézst tanítok. Diákjaimmal évről évre indulunk bicínium éneklési, népdaléneklési versenyen, szép sikereket elérve. Zenei pályára induló diákok felkészülését segítem szolfézsból. 2010-ben „Az év pedagógusa” elismerésben részesültem. Mindig fontosnak tartottam a folyamatos szakmai fejlődést, rendszeresen veszek részt szakmai továbbképzéseken. Célom, hogy az éneklés szeretetét átadjam diákjaimnak, a zene életük részévé váljon.

„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése.” (Kodály Zoltán, 1944)

Fel...