e-kréta belépés

Közzétételi lista

Akadálymentesítő
nyilatkozat

Adatkezelési szabályzat

 

 

 

 

 

Iskolánk története

 

Alapfokú Művészeti Iskolánk az ország egyik legrégebbi zenei intézményei közé tartozik.


Néhány fontos évszám:

  • 1894. szeptember 1-én kezdte meg munkáját a Deák téri Adler házban, a mai Szabadságtéren. Az akkoriban még Városi- illetve Állami Zeneiskola alapítója és első igazgatója Szent-Gály Gyula volt.

  • 1910. február 1-jén Mihályfalusi Bodon Pál lett az igazgató, aki 39 éven át vezette az iskolát.

  • Az I. világháborút követően, 1921 nyarán a zeneiskola a Csányi utca 3. szám alá költözött. Ez az épület már sokadik helyszíne volt az akkor 27 éve alakult Zeneiskolának. ( A korai idők pontos helyszínei még kutatás alatt álnak.)

  • A II. világháború befejeztével a zeneiskolai munka M. Bodon Pál igazgató lakásán, a Nagykőrösi utca 23. szám alatt folytatódott.

  • 1949 nyarán M. Bodon Pált nyugdíjazták, az új vezető Raáb Erzsébet lett.

  • 1954-ben az intézmény a Petőfi Sándor utca 7. szám alá költözött.

  • 1955-től Ádám József lett a vezető.

  • 1964-ben az Erkel utca 9. szám alá költözött a zeneiskola.

  • 1968-tól Körber Tivadar lett az igazgató.

  • 1974-től 40 éven át Palotás József állt a zeneiskola élén. (2015-től az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola Díszterme az ő nevét viseli.)

  • 1982-ben a zeneiskola a mai Református Újkollégiumba költözött, a Szabadság tér 7. szám alá.

  • 1989-ben vette fel intézményünk az M. Bodon Pál nevet.

  • 1994-ben az intézmény jelenlegi helyére költözött, a Bihar utca 6. szám alá.

  • 2007-től a zeneiskola 10 éven keresztül a Kodály Iskola tagintézményeként működött.

  • 2013-ban alapjaiban átalakult a magyar oktatási rendszer: az idáig önkormányzati fenntartású és működtetésű iskolák fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett. A működéshez kapcsolódó feladatokat három évig a helyi önkormányzatok látták el, majd 2016-tól a Tankerületi Központ lett a fenntartója és működtetője az ország összes állami közoktatási intézményének. Az M. Bodon Pál Zeneiskola a Kecskeméti Tankerületi Központ szervezeti egységéhez tartozik.

  • Az intézmény jelenlegi vezetője Miklósné Faragó Csilla. Vezetésének harmadik évében, a 2017/18-as tanévtől az M. Bodon Pál Zeneiskola különvált a Kodály iskolától, újra önálló iskola lett.


A pedagógus- és növendéklétszám alakulása: a kezdeti 2-3 fős tantestület és 10-12 fős növendéklétszám az 1980-as évekre 35 főre, illetve 680 főre nőtt, majd ez a szám a 2017/2018-as tanévben 47 fő, diákjaink létszáma pedig közel 800 fő.

Az iskola hat tanszakon várja a zene iránt érdeklődőket: billentyűs, vonós, fafúvós, rézfúvós, akkordikus, zeneismeret- és vokális tanszakokon. Az intézmény fő célja, hogy a tanulók számára biztosítsa készségeik, képességeik fejlesztését, alkotó és önkifejező képességeik kibontakozását, tehetségük gondozását. Kiemelten fontos az egyénre szabott, lehető legjobb hangszeres és elméleti tudás elsajátítása, továbbá a zeneértő- és szerető társadalom nevelése.

A zeneiskola több szálon kötődik a városhoz, számos alsó-, közép-és felsőfokú iskolából vannak diákjaink. Tanáraink aktív szereplői a Városi Szimfonikus Zenekarnak, a Novum Kamarazenekarnak, a Kecskeméti Katona József Színház zenés műsorainak, énekkaroknak, valamint hangszeres szólistaként és kamarazenészként résztvevői a különböző kulturális eseményeknek.